Hosszas kutatás után Grósz Attilának sikerült információt nyerni a C típusról. Ez nem más, mint egy színes bővítőkártyával kiegészített és lecserélt EPROM tartalommal rendelkező A típusú ("tappantyús") Primo. A színes bővítés 32 szín használatát tette lehetővé 256-os palettáról 192x256 illetve 256x256 felbontásban.

A C típusból sorozatgyártásra nem került sor, csak a SZTAKI-ban készültek prototípus példányok. Nevét onnan kapta, hogy a BASIC bejelentkezéskor a következőt írja ki: Primo BASIC SYSTEM 85.2-C. Nem összekeverendő a Pro/Primo géppel, amely áttervezett NYÁK lappal, mozgó gombos billentyűzettel, és más EPROM tartalommal rendelkezett.

Először lássuk az egyik fejlesztő, Manno Sándor levelét:

Tiszai Tamás közvetítette érdeklődő levelét a színes PRIMO iránt. Igazán nagy örömmel néztük át, kitűnő honlapjukat. Nagyon jó érzés töltött el bennünket, látva, hogy sokaknak ez a kis gép milyen fontos. Egyike vagyok azoknak, a 20 éve még fiatalnak mondható, lelkes hardver mérnököknek, akik a SZTAKI-ban mikroprocesszoros rendszereket fejlesztettek.


A levélben említett cikk (rákattintva nagyítható)

Mint az az ÖTLET '84 május 17. számában a 10. oldalon olvasható, Majtényi László vezette a PRIMO fejlesztését. A baloldali képen látható a hardver fejlesztését végző csapat. Balról jobbra haladva:

Nincs a képen:

Még itt kellene megemlítenünk a formatervezőt akinek a nevét nem tudom, de majd utánanézek.

Bizony nekünk kellett volna mindent elmenteni gondosan, műszaki emlékként. Én sok mindent félretettem a SZTAKI-ban, de nem elég rendszeresen. Mostani levele kapcsán átkutattam a lehetséges helyeket, és elég sok mindent találtam a színes PRIMO-val kapcsolatban. A legfontosabb, egy működő tappantyús színes gép, és több félig kész színes bővítő nyák. A hardver dokumentáció is megvan, csak a pontos felhasználói leírás hiányzik még. Ezeket lefényképezve, szkennelve el fogom küldeni.

A színes Primo, azaz a C változat, úgy készült, hogy az A ill. a B típusok is átalakíthatóak legyenek. A színes adapter lényegében az alapgép 256 x 256-os videó jelét alakítja át 256 x 192 (216)-os színezett videó jellé, felhasználva a 2 KB-os rejtett képernyő memóriát. A függetlenül 4 bittel színezhető terület 6 x 6 (4 x 4) pont, ehhez jön az egy bites eredeti videó információ. Az így rendelkezésre álló 5 bit vezérel egy palettát, melynek 8 bites kimenete adja a 256 féle színárnyalatot. Az ernyőn természetesen egy időben ebből csak 32 látszik. A palettából 3 darab van, melyek állítható időzítéssel válthatják egymást.

Az adapterben nem használtunk (nem használhattunk) speciális képernyővezérlőt, hanem egy kötött futásidőre programozott Z80 oldotta meg az adatmásolási, szinkron és vezérlési feladatokat. Ezt az egyedülálló programozást a korán elhunyt, igen tehetséges kollégánk, Hudák László végezte.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK

Az EPROM mentés letölthető:

Letöltés Típus

Az összefűzött kapcsolási rajz (az eredeti anyag zippelve letölthető):

A színes PRIMO képmemória és színezési eljárás szemléltetése valamint a működési leírás:

A színezés szemléltetése
Működési leírás (PDF)

Képek az egyetlen működő prototípusról a SZTAKI-ból:

Az adapter a gépben...
...és kihajtva.

Primo C nyomtatott áramköri lap:

NYÁK alkatrész oldal
NYÁK forrasztási oldal

A Primo C rekonstruált palettája Grósz Attilától:

(Grósz Attila, Manno Sándor)