Történet

A Pro/Primo gépet 1985-ben a második iskolaszámítógép pályázatra készítette a Microkey. Itt jelentős sikert ért el, mert a középiskolai kategóriában a 48kB-os változat első, az általános iskolai kategóriában pedig a 16kB-os változat harmadik helyezett lett. A siker ellenére mégsem terjedt el iskolaszámítógépként, mert az iskolák - a hivatalos rangsor ellenére - a közben házi számítógépként nagy népszerűségre szert tett Commodore gyártmányú gépeket részesítették előnyben. A Pro/Primora nem érkezett annyi megrendelés, ami a sorozatgyártást kifizetődővé tette volna.

Ismertető

A Microkey által a Pro/Primo-ról kiadott prospektus utal a Primo A típushoz képest a szoftver változásaira, valamint a hálózati üzemmódot is bemutatja. Érdekes, hogy a CP/M használatát is ígéri hardver változtatás nélkül. (A képre kattintva a teljes prospektus illetve egy rövid leírás is PDF-ben megtekinthetők.)

  

Különbségek a Primo C és a Pro/Primo között

A C típus és a Pro/Primo nem ekvivalens egymással!

A C típus hivatalosan nem létezett, soha nem került gyártásba. Nevezhetjük egyfajta kísérleti szériának. Ennek a gépnek a képei Mannó Sándor jóvoltából a Primo honlapjára is felkerültek. A Pro/Primo-ba is ez a színes opciós panel került, viszont az alaplap, az EPROM, a doboz, a billentyűzet, és a táp teljesen más!

Míg a C típusban a színes opció kivezetései az alaplap megfelelő pontjaira voltak kötve, addig a Pro/Primo alaplapján már kialakították a megfelelő csatlakozási felületet a szalagkábel számára. Az EPROM-okból 24 helyett 28 lábú, nagyobb tárolókapacitásúakat alkalmaztak és négyről kettőre csökkent a számuk. A tartalmukban is volt némi változás. Ha jól tudom, a színkezelésen felül helyből támogatta a Commodore soros perifériákat, (erről van prospektusom is) valamint ahogy az iskolaszámítógép pályázat vallatójának cikkéből kiderül, további grafikát támogató BASIC utasításokkal is ki lett egészítve. A RAM-okban is van eltérés. Míg az A ill. B szériánál a teljes kiépítésű változatokban 3x8db azaz 24db RAM került beépítésre, addig a Pro/Primo alaplapján már csak 8db nagyobb tárolókapacitású RAM befogadására alakítottak ki helyet. Az alaplap egyéb kiegészítő áramköreiben is van eltérés. A billentyűzet valóban SZKI gyártmány, mely technikailag megegyezett az SZKI által gyártott UNIBOARD professzionális billentyűzeteivel. Ennek érdekessége, hogy a billentyűk nyomóerejét nem rugók, hanem mágnesek segítségével valósították meg. A nyomógombok nem szitázottak, hanem gravírozva lettek. Az UNIBOARD billentyűzetet kapta meg a későbbi SZKI professzionális számítógépcsaládja a Proper8 és Proper16. A billentyűzet relatív nagy magassága miatt kellett az eredeti dobozt kiegészíteni egy műanyag magasító kerettel, mely először a ház színe majd fekete színű lett.

A tápegység elektronika is eltérő. A plusz panel áramfelvétele és az ismert melegedése miatt nagyobb teljesítményű a trafó. A panel is más, rákerült egy UA723 IC is.

Panelek

A panelek változását illusztrálják a következő képek, amelyeken bal oldalon a Pro/Primo, jobb oldalon pedig az A típus paneljei láthatók (a képek rákattintva nagyíthatók):

Az alaplapi panelek alkatrészoldala:

Az alaplapi panelek forrasztási oldala:

A tápegység panelek:

A Pro/Primo színes kiegészítő panelje (alkatrészoldal és forrasztási oldal):

 

Kapcsolási és elrendezési rajzok

A Pro/Primo kapcsolási rajza:

A Pro/Primo tápegységének dokumentációi:

Tápegység kapcsolási rajz
Tápegység beültetési rajz
Az eredeti tápegység átalakítása

A Pro/Primo billentyűzetének gyártási rajzai (PDF):

Programok

Manno Sándor, a Pro/Primo egyik fejlesztője jóvoltából előkerült egy floppy lemez, amin megtalálható a Pro/Primo-hoz készült CDOS variáns és a Pro/Primo demo programja (valamint két kisebb program). A lemezt CDOS alatt, a Pro/Primo-hoz illesztett VC1541 meghajtóval írták fel annak idején.

Letöltés Leírás
demo.prg A Pro/Primo eredeti demo programja
e.prg A Pro/Primo-hoz készült CDOS verzió
h.prg Vonalrajzolás sorozat
rnd.prg Vonalrajzolás

A demo program egy képernyője:

Fényképek

A Primo fejlesztői által az Országos Műszaki Múzeumnak ajándékozott Pro/Primo prototípus (fénykép: Képes Gábor):

A 2006. június 14-én tartott első Primo találkozón kiállított Pro/Primo gépek:

Pro/Primo prototípus háza
(a billentyűzet itt is kapacitív elvű,
de mozgó nyomógombokkal)
Pro/Primo belső
(prototípus a SZTAKI-ból)
SZKI gyártású billentyűzet a Pro/Primo géphez
(a billentyűlenyomáshoz az ellenerőt mágnesek biztosítják)
Egy teljes Pro/Primo konfiguráció
(a Mikro Magazin címlapképe alapján)
Pro/Primo konfiguráció egy másik
beállításban

(Majzik István, Vidovenyecz Zsolt)